PEROLZ vol.3

Amikor Ágota megkeresett, nem nagyon akartam elhinni, hogy lát bennem fantáziát Kósa Gabi és Molnár Zsuzsi mellett. És látott. Így született meg a teázós készlet, de ezt én most nem nagyon tudom elmondani, nézzétek meg a magazint.

az csak a látszat, hogy az előadásról írok

Szóval, megnéztük a Jóembert keresünk!-et a Vígszinházban.

Nem egy könnyen emészthető darab, elvégre Brecht, milyen legyen, ugye, éppen ezért, amikor azt olvastuk, hogy "...érzékenységgel, sok humorral és drámai erővel ábrázolja...", akkor mondtam Zének, hogy jó lesz figyelni,nehogy lemaradjunk a humorról. De nem figyelhettünk eléggé, mert mégis sikerült.

Nekem nagyon tetszett a díszlet, a hangulat, a minden, egy baj volt csak, hogy én az Eszenyit nem bírom, nem tartom jó színésznek, szerintem pozőr. Én (ahogy már többször mondtam) azt szeretem, ha a színpadon lévők nem elhitetik velem, hogy ők lazák, sármosak, vagy éppen kegyetlenek, hanem, hogy tényleg lazák,  sármosak, vagy éppen kegyetlenek. Az Eszenyi meg nekem nem ilyen, ez van. És hát izé, nem kellene az éneklést annyira erőltetni.

Az érdekes ebben a darabban az volt, hogy mivel egyszerre játszotta Sen Te-t és Sui Ta-t, s az utóbbi viszont egy a szerepben felvett szerep, hogy ebben meg tökjó volt, de tényleg, bár itt meg az történt meg, hogy a két szerep két különböző személyiséget / attitűdöt mutatott be, ennek megfelelően különböző metakommunikációs eszközökkel és  volt, amikor a kosztümváltás ugyan sikerült, de a gesztikuláció nem, magyarul a másik szerep szerint gesztikulált. Ez olyan, mintha a színészt azon kapná az ember, hogy az kinéz a színpadról, jaj.

A legrosszabb, ami történhet egy színésznővel, ha előadás közben a nézőben kialakul egy kép, hogy kit tudna elképzeli az ő szerepében, nos, Börcsök Enikőt. Én. De Zé is.

Én már többször terveztem írni arról, hogy egyszerűen vannak emberek, akik nem mellesleg alkotók is, és hogy gyakran különválasztom ezt a két mivoltukat, mondok példát, jó? 

Például a Szabó Magda. A legtöbb könyvét szeretem, szeretem a stílusát, szeretem, amit ír és ahogy ír,  értem, tetszik, bírom ,kedvelem. Csak ő magát nem bírtam, én akartam, de tényleg, meghallgattam, de valahogy annyira nem volt szimpatikus számomra, hoyg képtelen voltam felfogni, hogy ez az idősebb, sznob hölgy írja a számomra nagyon kedves könyveket, az lehetetlen.

Ugyanez fordítva is igaz, bár az több felvonásos történet,  Szabó Istvánt én kedvelem, tényleg, nagyon régen volt egy 100 éves a film sorozat, azért én odavoltam, ahogy szombat esténként a film előtt mesélt az adott filmről, szereplőkről, életről, ah... És tudom, van neki ez a múltja, igen, igen. Csak hát a filmjei. Azokat nem igazán, még A napfény íze-t sem, pedig az nagyon érdeke, nagyon hiteles, de valahogy mégsem éreztem, hogy na, ez az. És akkor kapcsolódnék Szabó Magdához: Az ajtó-t még nem láttam,lehet, hogy ott dől el a világ sorsa.

Mindenesetre csak azt akartam ezzel mondani, hogy szegény Eszenyit is mint embert nyilván kedvelem, vagy szimpatikus, vagy akármi, de láttam más darabokban is (pl. a Stuart Mária, éppen Börcsök Enikővel játszott) és nem és nem és nem,  nem érzem, hogy ő egy jó színésznő lenne. Zé meg azt mondja, hogy ő meg azt nem bírja, hogy egyre inkább ő akar lenni a mai Tőröcsik Mari, amely törekvés abban mégiscsak sikeres, hogy Eszenyi sem tud énekelni. Mi ilyen sarkosan fogalmazunk.

A darab egyébként zseniális, köszi, Brecht, fel-felbukkannak kérdések azóta is, hogy mi a jó és lehet-e csak jól, és amikor engem a jószándék vezet, az másnak tényleg jó-e, és hol van  a  határ a jóság és a kizsákmányolható naivitás között, hogy mennyire erős befolyásoló tényező a környezet, hogy a nyomorban megengedhető luxus-e a jóság, hogy lehetséges-e mindig csak másra gondolni,  meg ilyenek.

új férfi a láthatáron

Tegnap estére meg színházjegyünk volt, majd írok arról is, de sokkal fontosabbnak tartom most azt (sorry, Brecht),  hogy megismerkedtem egy férfival. Egy jópofa, kedves pasival.

Az volt, hogy beültem a helyemre és odahajolt a jobb szomszédom és megkérdezte, hogy Magácska látta már a darabot? Mondtam, hoyg nem, és akkor azt mondta, hogy óh, akkor együtt izgulhatunk, ezen meglepődtem, mert hát na, együtt?, pedig ez még semmi sem volt, mert egyszer csak döbbenten fel kellett kiáltanom, hoyg Maga megfogta a térdem! Pedig még le sem kapcsolták a lámpákat!, ám a férfi lakonikusan csak ennyit mondott: Tudom. Sajnos, nekem ez rögeszmém. És el sem eresztette egésze előadás alatt, én meg ki vagyok, hogy egy rögeszméssel harcba szálljak a térdemért, ugye. Meg elég jólesően fogta is a térdem, az a helyzet.

Igazából meg csak az történt, hogy én hamarabb mentem be a színházba és mondtam Zének, hogy bent megvárom, de tegyen úgy, mintha nem ismernénk egymást és szeretne velem megismerkedni (ez volt az a pont, amikor a Középső azt mondta, hoyg  na, jól van, kedves szüleim, én inkább megyek) és mit tegyek, így ismerkedik.

váratlanul lecsap

A véget nem érő tél egyetlen pozitívuma, hoyg az erdő ezüsterdő.

És mutatnám a többit is, ha közben Zé nem fényképezi le a Vörösmarty teret (lásd lentebb)  és nem szerelmesedem bele újra. Mármint a férjembe.

bővülő kínálat

Meguntam, hoyg melegedik a laptopom (melegedik, majd kikapcsol) és akkor, amikor magam is éppen melegedésnek indultam, fogtam egy csavarhúzót, kicsavaroztam mindent, majd amikor semmi sem változott, akkor szereztem egy vékony pengéjű kést és lefeszegettem a fedlapokat. Némelyik ellen akart állni, én meg nem akartam abbahagyni és én győztem.

Zé szerint porszívóval kell portalanítani, mert ecsettel csak beljebb lököm a cuccot, de én ezt nagyon drasztikusnak tartottam, már elnézést, de ez  finommechanika, így óvatosan kiszedtem a ventilátor lapátjai közé szorult porcicákat, majd ecsettel és  fújással eltávolítottam a maradékot. Bőven volt.

Végül rácuppantottam a fedlapokat a megfelelő helyekre, erőteljes kézi nyomással visszapattintva őket,  visszacsavaroztam mindent (mert egy csavart sem hagytam el közben), kicsit megpakoltam a hátulját, majd bekapcsoltam. 

Néha melegszik, melegedni kíván, de bal kezemet a laptop bal oldalára (a ventilátor fölé) helyezve - nevezzük kézrátételnek- emlékeztetem az elszenvedett beavatkozásra, s ekkor meggondolja magát.

Időpontegyeztetés célszerű, biztos, hogy nagy lesz a kereslet (em).

szóval II.

Azért nehéz beszámolni mindenről, mert valamit úgyis kihagyok, és az meg milyen már, ugye, de meg azért is, mert a legjobb a kis-sanyi* volt, pedig volt első estés gondolatkitalálós húsleves, meg volt szíveslátás, meg jó szó, meg horgolás, meg vetett ágy, meg minden, de azért mégis a kis-sanyi a befutó. 

Zé annyit fotózta (magában, velem, szülő1-gyel, szülő2-vel, szülő1 + 2-vel, fekve, hasalva, ülve, álmosan, frissen, sírásra görbült szájjal, kócosan, jól fésülten, konyhában, nappaliban, utcán, csarnokban, felöltözve, levetkőzve ... és így tovább),  hogy most mi remekül elvagyunk, nézzük a kisbékát.

* a kis-sanyi egyébként Lili néven fut

megfejtés

Az például milyen már, hoyg senki nem gondolt (lentebb) szex-re, hanem mindenki csak valami masinára gondolt, miért, kérdem én, miért? Szégyentelen, földhözragadt banda.És ha mi így beszélünk egymással? Ilyen szellemesen és kifinomultan és eufemisztikusan?

Egyébként meg a laptopmról van szó, esténként átvisszük a tv-hez és átkötjük, mert a filmek a gépemen vannak, viszont szeretjük a nagy képernyőt és akkor így. És reggelente megkérem Zét, hoyg hozza vissza és dugja be nekem, én ugyanis bizonyos gépek esetében egyszerűen nem érintkezem az elektromossággal. A laptopom az egyik.